9. rész: Nosztalgia

Nah gyerekek! Ezt a részt speciálisan kell olvasni! Zenére! és a zene ritmusára! Ha így olvassátok, akkor jobban beleélitek magatokat és talán sírtok is (én nagyon remélem h fogtok*-*) csakk katt a lejátszásra és jó olvasást! (Ha vége a számnak a zen újraindul;D)

Music Playlist at MixPod.com

Felnéztem.az.égre.és.egy.helikoptert.láttam.repülni.1000.közül.is.megismerném.ezt.a.helikoptert.Justin.gépe.volt.az..Ismét.itt.állok.és.nézem.ahogyan.távolodik.tőlem.talán.életem.szerelme.és.nem.tehetek.semmit.
Csak bámultam őt és reménykedtem, ő is lenéz és engem keres szemeivel. Gyönyörű igéző szemeivel... Lelkemet vadul karmolta valami. Mintha macskák mélyesztették volna karmaikat szívembe. Éreztem, ahogy gyomrom összeszűkül, ahogy a fajdalom kegyetlenül kínozza szerveimet. Mellkasomban égető érzés fogott el. Abban a pillanatban, mikor végleg eltűnt minden, ami eddig szép és színes volt kiszürkült. Abban a pillanatban egy dolognak örültem volna. Ha meglátom őt, és testéhez szoríthatom magam. De tudtam, ez lehetetlen. A világ, ami bennem élt most összedőlt. A szél, mely megcsapta arcomat égető érzést keltett a bőrömön. Felnéztem az égre. Arra helyre, ahol Justin eltűnt a szemem elől és egy könnycsepp gördült végig száraz arcomon.
- Itt hagytál!- nyögtem magam elé, csak azért, hogy agyam is teljesen felfogja, Justin elment. Minden csodálatos perc, melyet vele töltöttem már a történelem része. Könnyeim záporesőként hullottak a küszöbre, majd egy nehéz és fájdalmas lélegzetvétel után felfutottam a szobámba, ahol az ajtót magamra zárva kirohantam az erkélyre, és levágódtam a padlóra. Könnyeim mindegyikével egy-egy gyönyörű pillanat folyt ki elém. Az elejétől kezdve, minden pillanat, minden érzelem, minden érintés, minden szó eszembe jutott.
Justin a koncertjén egyszer-kétszer rám nézett. Emlékszem, pillantása gyilkos volt és meg is ijedtem tekintetétől, de aztán hangja simogatni kezdte lelkemet.
Ha visszagondolok a fotózásról talán nem is hangok miatt mentem el. Hanem mert tudat alatt éreztem, hogy Justin-nal ha találkozom, akkor fájdalom lesz a vége. De mégis, mikor keze vállamon pihent a sötét éjszakában és hideg érintése lehűtötte gyötrelemtől égő bőrömet jó érzés volt.
Akkor Justin még egy idegen volt. Egy idegen, kiért az egész világ odavan. Pontosan fel tudom idézni azt az érzést, mikor megfogtam karját, hogy felírjam a számomat kezére. Bőre puha volt és hideg. Szeme csillogott, mikor rám nézett.
Könnyeim egyre gyorsabban, versenyszerűen folytak végig arcomon. Minden amit láttam a világból értelmetlen apróságnak tűnt Justin nélkül.
Aztán másnap írt nekem. Szívem úgy vert, mikor egy kisgyerek a karácsonyfánál ül és választás előtt áll, melyik ajándékkal kezdje, majd mikor kiválasztotta izgulni kezd, mi lehet benne? Tudtam, hogy megtörtént, mégsem hittem el. A készülődés minden pillanatában ott volt egy felhőtlen izgalom, mely arra utal, hogy Justin magán beszélgetése velem megérintette lelkemet.
És aztán eljött a találkozó órája...
Szívemet ekkor már úgy marcangolták a tények, hogy az ülés is fájt. Így felálltam, kezemet az erkély kerítésén pihentettem. Néztem az eget. Az eget, melyen pár órával ezelőtt szerelmem elhagyott.
Képek villantak fel előttem. Mikor megláttam őt a padnál. Örömét véltem látni arcán. Érintését nyakamon, mikor ajándékát nyakamba helyezte.
A J betű! Akaratlanul is megérintettem a medált és sírtam. Hiánya pár órás volt, mégis úgy érzem, mintha már több éves lett volna. Felnéztem. Szemem a fájdalom szikráit szórta a velem szemben lévő falra. Sietős léptekkel bementem a szobámba, majd mindent levettem magamról, kivéve a bugyimat, a pólómat és Justin láncát. Felkaptam Justin pulcsiját és az ő illatával beborítva ültem vissza az erkélyre. Reménykedtem benne, hogy léteik varázslat, és minden egyes könnycseppem, mely Jus pulóverére esett ő is érzi. Reméltem, hogy a pulcsiba bújva Justin érzi illatomat. És akkor egy helikopter hangját hallottam meg. Az öröm szétáradt testemben. Kiűzte a fájdalmat. Hatalmas mosoly terült szét sírástól piros arcomon. Azonnal felpattantam és megláttam a helikoptert. A nagy öröm abban a pillanatban el is tűnt és a fájdalom villámcsapásként tért vissza testembe. Kétszer olyan gyorsan, kétszer olyan erősen.
- ÁÁÁ!- sikítottam kínomba, és az erős fájdalom miatt, majd két kezemmel megütöttem a falat. Megfordultam, és hátamat kitámasztva lecsúsztam a földre. Könnyeim ismét előtörtek. Olyan érzés volt, mint amikor egy hegymászó 1 méternyire van a Mount Everest csúcsától, és mikor már épp mászna fel akkor zuhan vissza a mélybe. Olyan volt, mint amikor egy anyuka megszülte gyermekét és bejelentik neki: A kicsi meghalt!
A kín hatalmas, a fájdalom gyötrelmes volt.
Visszaidéztem a képet, mikor sétáltunk Justin-nal.  Rám pillantott, szeme mosolygott. Keze a derekamon pihent, mosolya a mennyekbe repített. Talán épp mosolyába szerettem bele? És utána egész testébe és lelkébe?
Isten kínzott engem. Lelkemet kitette egy hatalmas kihívásnak. Túl kellett élnem Justin hiányát!
A képek ezrével folytak szemeim elé. A legszebb emlékem talán az, mikor lágyan szorított magához és énekelte nekem a First Dance című számát. Olyat kaptam, amit senki más nem kapott tőle.
Énekelt, így figyelt a szövegre, a dallamra. Táncolt, így figyelt lépéseire és mozgására. Még is úgy éreztem, hogy csak rám figyelt. Justin-nak volt valami hihetetlen bájereje, ami engem teljesen ujjai köré csavart.
Táncunknak az eső hideg cseppjei vetettek véget. Kezemnél fogva futott velem nevetve a bogrács sütő helyhez. Fáztam. De csak testem. Igazából nem is éreztem, hogy fázom, mert Justin velem volt és szívemet melegségbe borította jelenléte. Észrevette ezt. Tekintetéből kiolvastam, hogy félt. Láttam szemeibe, hogy nem akarja, hogy beteg legyek. Pulcsiját, mikor rám terítette megcsapta orromat Justin illata. Olyan illat, ami csak neki van az egész világon. A tusfürdője, öblítője, parfümje és maga a bőrének illata olyan illatot alkotott, melybe minden lány azonnal beleszeretne.
Ekkor mélyet szippantottam szerelmem pulóverébe és akkor egy pillanatra minden újra színes lett, de az a pillanat nem tartott sokáig. Fél másodperc, és minden újra szürke lett. Minden mást elfelejtettem. Justin mellett önmagam voltam, és azzal, hogy elment félek, örökre más leszek. Nem lehetek többé Én. Féltem, hogy Zoé Shine leszek, és nem önmagam. A rettegés csatlakozott a fájdalomhoz, így szívemre még egy adag súlyt raktam. Már szinte vártam, hogy szívem mikor adja meg magát és rogyik össze a hatalmas terhek alatt.
Hirtelen harag is került belém. justin magába bolondított, majd mintha mi sem történt volna itt hagyott, és az, hogy haragot éreztem szerelmem iránt lelkiismeret furdalást okozott. Éreztem, ahogy szívem kezdi feladni, de még küzdött a fájdalom súlyai ellen. Szívem küzdött, de az emlékek nem segítettek neki ebben. Megjelentek a majdnem csókunk képei. Ismét átéltem a csalódottságot, melyet a telefonom csengőhangja okozott. Justin mégis udvarias és türelmes volt. Csak remélni tudtam, hogy ő is így gondol rám, és hogy hiányzom neki.
Markomba szorítottam a medált egyik kezemmel, másikkal a pulcsit szorítottam testemhez, és ismét a varázslatban bízva mondtam:
- Szeretlek!- hangom remegett, a könnyeim peregtek le arcomról. Abban bíztam, hogy ha ezt csinálom, akkor érezni fogja. Vagy legalább csak eszébe jutok. Annyira fáj az a kép, ahogy távolodunk egymástól. Azt hittem ez már nem rosszabbodhat, de tévedtem. Akkor volt végem, mikor felcsillant az az emlék, amit ma láttam. Helikoptere elszállt. Itt hagyott! Elment! És én mindezt tehetetlenül néztem végig.
Úgy éreztem, mellkasomra forró viaszt öntenek, szívemet gombolyagként használnák a macskák. A legkegyetlenebb kínzásmódokat éreztem a testemben, elmémben, lelkemben, és szívemben.
Meglepődve tapasztaltam, hogy már megy le a nap! Az utolsó napsugarak aranyos narancssárga árnyalatban festették be az ég alját. A csillagokból már néhány fényesen ragyogott. Ismét felálltam és néztem a gyönyörű eget.
Belül mindenem fájt. Arcom nedves volt könnyeimtől, szemem piros a sok sírástól. Egy egész nap szenvedtem a kegyetlen fájdalomtól, de akkor megtaláltam a vigaszt melyet egész nap kerestem.
Ránéztem az égre és arra gondoltam, legalább ugyan azt az eget nézzük, ugyan azokat a csillagokat látjuk!

Rem tetszett és rem úgy olvastátok ahogy kértem és azt is rem h sírtatok*-* HA IGEN AKK KOMIZZATOK! HA NEM AKK IS *-* xD!! Puszi: girl96 :)