32. rész: Mi lesz a történtek következménye?

Ő is és én is egyszerre szuszogtunk. Újra éreztük egymást, és nem akartuk, hogy vége legyen. Csak őt akartam.
Magához szorított és elvitt az ágyához. Óvatosan letett és ott csókoltuk egymást tovább, amikor hirtelen "leugrott" rólam. Arcára félelem ült, és én is aggódni kezdtem. Az ablak hirtelen kicsapódott, szívem egy pillanatra megállt. Odanéztem, ahol eddig Justin állt, de nem találtam ott. A sarokban guggolt, és rettegve takarta arcát.
Akkor jöttem rá, hogy azért félek, mert Justint féltettem. Odamentem hozzá, leguggoltam mellé és állánál fogva megemeltem a fejét. Sírt!
- Megvédelek!- mondtam határozottan, majd az ablak felé fordultam, míg Justin visszatemette arcát kezeibe. Kihagyott a lélegzetem, mikor megláttam egy idegen árnyékot az ablakban. A szél befújt a szobába, gerincemen hideg félelem szalad végig. Közelebb léptem, és az alak elfordult. Egyre kevesebb levegő jutott el a tüdőmbe, ahogy közeledtem az ablak felé.
- Zoé- mondta a férfi, én meg szám elé kaptam. Nem hittem el, hogy kinek a hangját hallom.
- Úristen!- visítottam örömömben- BEN!- mosolyodtam el. Beszaltózott az ablakon és megöleltük egymást. Éreztem fenyő illatú dezodorát. Fekete ruhát viselt és egy méreggel teli fecskendő volt az övére tűzve. Sokkot kaptam, amikor tudatosult bennem, hogy Ben családja akarja kinyírni Justint. Tekintetem a semmibe meredt, izmaim megmerevedtek.
- Zoé! Ennyire ne örülj!- szólt rám Ben, mert nem engedtem el. - Nem miattad jöttem. - hangja ijesztő és határozott volt. Elengedtem s láttam ahogyan tekintetét Justinra veti majd én is ugyan ezt tettem. Tudtam, hogy miért jött.
- Nem! Ezt nem teheted. - mondtam remegő hangon s könnyeimmel küszködtem. Hisz nem lennék képes sebet ejteni Benen de Justin viszont meg kell védenem.
- Akkor tedd meg te. - nyújtotta felém a fecskendőt. Justin ijedten tekintett rám s szemeiben ott csillogtak a könnycseppek. Soha nem láttam még így félni. SOHA.
- Micsoda? - reagáltam Ben mondatára. - Ez most csak egy vicc ugye? - éreztem ahogy elgyengülök és egy könnycsepp gördül végig a hidegtől kipirosodott arcomon. Nem tudtam mitévő legyek.
- Akkor majd én - szorította markában a mérget s indult volna Justin felé. Hirtelen elkaptam a karját.
- Állj! Ben, nem teheted ezt. - ekkor eluralkodott rajtam a sírás s zokogásba kezdtem pedig tudtam, hogy erősnek kellene maradnom.
- Zoé! - lépett oda hozzám és kezével óvatosan letörölte arcomról a könnyeket. - Te vagy az akinek ezt a legjobban meg kellene értenie. - folytatta. - Ne hagyd, hogy egy vámpír miatt megfeledkezz arról ki is vagy igazából. - nyújtotta felém ismét a méreggel teli fecskendőt. Fejemben ezer meg egy gondolat cikázott. Végül kinyújtottam a kezemet s elvettem Bentől a fecskendőt.
-  Tudtam, hogy helyesen fogsz dönteni. - mosolyodott el Ben. - Na rajta. - noszogatott. Elindultam Justin felé. Szemében a könnyfátyol mögött látszott a csalódottság s a nem megértettség. Hátra pillantottam s Ben egy percre sem vette le rólam tekintetét, csak biztatóan bólogatott. Egyre közelebb értem Justinhoz. Letérdeltem mellé s kezemet felemeltem. A fecskendő hegye már majdnem hozzá ért és már majdnem megsértette bőrét amikor halkan a fülébe súgtam: - Ne félj! - abban a pillanatban a fecskendőt teljes erőmből a falhoz vágtam. Hatalmas csörömpöléssel tört szét, apró, pici üveg szilánkokra. A méreg minden egyes cseppje megsemmisült.
- Mit tettél? -  rántott fel a földről Ben s lökött ismét vissza oda.
- Justin menj! - parancsoltam neki s én feltápászkodtam.
- Mi lett a híres vámpírvadász Zoéval? - kérdezte Ben és láttam rajta, hogy egyre idegesebb. - Átszegődött a vámpírokhoz? - nevetett fel. - Szégyent hozol ránk. - ugrott nekem de én sikeresen kikerültem.
- Ben. Meg kell értened. - próbáltam nyugtatni, több-kevesebb sikerrel.
- Nem Zoé. Sajnos az árulást nem lehet megérteni. Pedig én tényleg kedveltelek. - mászkált fel s alá.
- Nem vagyok áruló. - feleltem határozottan bár csöppet sem voltam az.
- Akkor te minek neveznéd azt, hogy egy vámpír a vámpírirtó ellen való harcban  nem a saját fajtád mellé álltál?
- Ben. Ennek meg van az oka. - komolyan elgondolkodtam, hogy csak Pattie miatt vagy esetleg a Justin iránt érzett érzelmeim miatt tettem ezt. Igazából azt se tudom, hogy mit érzek Justin iránt.
- Nem érdekel az ok. - vágta a fejemhez. - Még találkozunk de az már nem lesz ilyen kellemes. - majd fogta magát s elment. Leültem az ágyra de nem tudtam semmire sem koncentrálni. Ekkor hallottam amint halkan kinyílik az ajtó. Fejemet hirtelen hátra kaptam, azt hittem, hogy Ben jött vissza de csak Justin volt az.
- Jól vagy? - sietett oda hozzám miután megbizonyosodott arról, hogy Ben már elment. Nem tudtam szóhoz jutni így csak bólogattam.
- Úgy vettem észre ti ismeritek egymást... igaz? - kérdezősködött Justin.
- Régen együtt harcoltunk a vámpírok ellen. - nyögtem ki. Rám nézett Juss majd átölelt. Annyira jól esett, hogy azt el sem lehet mondani.
- Ha nem akarsz többé megvédeni vagy ilyenek akkor nyugodtan menj. - szólalt meg pár perc néma csönd után Justin. Ekkor kibontakoztam karjai közül s markomba fogtam mind két kezét.
- Megígértem Pattie-nek és neked is, hogy megvédelek és ez így is lesz. - jelentettem ki.
- Köszönöm. - húzott magához szorosan és egy puszit nyomott az arcomra.
- Azt hiszem most már mennem kéne aludni. - motyogtam halkan.El is indultam az ajtó felé amikor Justin utánam szólt.
- Zoé!. - de nem nézett a szemembe. - Nem aludnál ma mégis itt velem? - láttam ahogyan arca elvörösödik.
- Caitlinnel mi lesz?  - kérdeztem kicsit flegmán.
- Ő most nincs itt. - mosolyodott el.
- Legyen. - bólintottam rá majd mind a ketten befeküdtünk a hatalmas, már megvetett francia ágyba. Még órákon át beszélgettünk és felidéztük az összes közös és szép emlékünket. Valamikor hajnalban lehetett amikor egymásba fonódva elaludtunk. Reggel amikor felkeltem nem találtam magam mellett Justint. Megijedtem, hogy valami történt vele vagy, hogy esetleg Caitlin jött meg de ekkor hatalmas meglepetés ért. Körülnézve, az ágy körül rózsaszirmok helyezkedtek el egy utat formálva, melyen Justin közeledett felém egy tálcával a kezében. Felültem s hátamat az ágy támlájának támasztottam. Egy mosollyal egybekötve az ölembe helyezte a tálcát. Egy váza volt rajta, amiben egy szál vörös rózsa, egy tányér omlett és egy csésze tea.
- A legjobbat a legjobbnak. - ült le a lábam végéhez. - Nem is tudom mi lenne velem nélküled. - mosolyodott el ismét. Újra azt a Justin láttam benne mint akibe régen beleszerettem.
- Azért ezt mégsem kellett volna. - kezdtem hozzá a reggelimhez.
- Megérdemled. - simogatta meg a lábam.
- Kérsz egy falatot? - kérdeztem viccesen.
- Ha már így felajánlottad. - majd nagyra nyitotta a száját s várta, hogy "megetessem". Óvatosan a villára szúrtam egy darabot majd a szájába raktam. Mind a ketten hatalmas nevetésben törtünk ki.
- Finom? - kérdeztem de még mindig nevettem.
- Isteni. - nevetett tovább ő is. A jó kedvünket egy dolog szakította félbe, vagyis egy személy. Hirtelen Caitlin lépett be a szobába hatalmas bőröndjeivel a kezében, amiket el is ejtett miután meglátott.
- Itt meg mi folyik?



Remélem tetszett :D írjatok sok komit és akkor ismét ilyen hamar  jön majd a következő rész:D puszi: Dettus.