20. rész: Meg... fog... halni... (Justin szemszöge)

Ekkor belépett Zoé anyja és felkapcsolta a lámpát, amitől fénybe borul a szoba.  Ölt a tekintetével, éreztem ebből semmi jó nem sülhet ki.
- Anyu, megmagyarázom!- mondta Szerelmem. Próbáltam kizárni a hangokat, mert tudtam, kiabálni fognak egymással és mivel vámpír vagyok érzékenyebb a fülem és meg fog fájdulni... Kedvesem édesanya túl hangosan mondta szavait. Hármat értettem tisztán:
-... vérszívó, kegyetlen GYILKOS!- mondta. Megdermedtem. Igaz volt amit mondott, de akkor is fájt. Zoé volt a mindenem és az anyja ezt gondolta rólam.  A tudattól is rosszul voltam, hogy ezért elveszthetem Zoé-t. Oldalra néztem, de nem láttam Életem arcát.
- Anya, hogy tehetted ezt?- hallottam meg hangját. Hányingerem lett magamtól. Ezt tettem egy békés családdal. Gyomrom liftezett, azt hittem kidobom a taccsot. Friss levegőre volt szükségem, ezért felálltam és kisétáltam az erkélyre. Ugyanazon a helyen álltam meg, ahol Zoé állt akkor, mikor elrepültem. Ő nem tudta, hogy néztem őt, és láttam könnyes arcát. Nem tudhatta, hogy nekem talán még nehezebb volt tőle elválnom. Láttam, hogy szenved miattam. Senkinek sem kívánom. Én akkor már tudtam, hogy Ő micsoda. Akkor már tudtam, hogy arra született, hogy engem és a magamfajtákat elpusztítsa, és ez a tudat rettegéssel töltött el. Nem attól féltem, hogyha elmondom neki mi vagyok akkor majd megöl. Nem! Attól féltem hogy eltaszít magától.
Sikerült kitisztítanom az elmém. A levegő kimosta gyomromból a rosszullétet, de mg mindig fájtak Mrs. Shine szavai. Vérszívó, kegyetlen, gyilkos.
De nem is... Ugyan olyan vagyok, mint ők. Csak táplálkozom. Ez sohasem bűn. Hiszen ők is ölnek...
Ha megölnek egy csirkét, akkor ők is gyilkosok a szárnyasok világában.
- Justin!- érintette meg vállamat Zoé. Elképzeltem őt: A NAGY CSIRKEGYILKOS! Meg mosolyogtam a hasonlatot, de szégyelltem magam amiért egy emberölést egy kalap alá vettem a szárnyasok levágásával. Hátamra kaptam, majd leugrottam vele az erkélyről. Amint leérkeztünk a pulcsim a fejem landolt. Muszáj voltam mosolyogni, olyan édes volt, hogy aggódik :). Megfogtam puha kezét, érintése puha volt, kezéből áradt a test meleg. Abban a pillanatban elképzeltem, hogy milyen lehet, ha a bőr meleg. Ha testedből nem a hideg jön, ha meleged van, megfújnak érezni a hűvösebb levegőt.
Ránéztem Zoéra. Azt hittem észrevette, hogy gondolkodom, de úgy láttam az ő agya is forog. Nem láttam a fejébe, nem is akartam, de érdekelt, hogy min töpreng. Voltak tippjeim, de nem örültem volna ha tényleg azokra gondolna. Nem akartam, hogy olyanon gondolkozzon, amihez közöm van, vagy a vámpírok szerepelnek benne. Rá kellett kérdeznem...
- Min töprengsz Zoé?- tettem fel a kérdést, de arckifejezését látva aggódni kezdtem.
- Azon gondolkodtam, hogy mi akkor most együtt vagyunk?
Ezen nem is gondolkodtam még.
- Jó kérdés-mondtam. Szerettem Zoé-t, szerettem volna vele lenni. Úgy éreztem, IGEN! Együtt akarok lenni vele- Szerintem igen!- mondtam, majd poénosan hozzátettem- De ha akarod tegyük EGYMÁSNAK hivatalossá. Zoé Shine! Leszel a barátnőm?- kérdeztem viccesen, mire egy hatalmas mosoly terült szét az arcán, és nevetni kezdett. Mosolya megbabonázott. Jéghideg szívemet melegség öntötte el. Éreztem, ahogy arcomon egy szerelmes mosoly jelenik meg. Imádtam mosolyát. U smile, I smile... Jutott eszembe ez a dal és abban a pillanatban Zoé is lágy mosolyt virított. Tekintete méllyé vált.
- Ezer örömmel- válaszolta végül, majd apró csókot éreztem ajkamon.
Sétáltunk egy picit, majd Zoé újra megszólalt.
- Justin... Te hogy lettél vámpír?- aggódott. Ezt könnyen észrevettem, és volt is oka aggodalomra, hisz rengeteg vámpírt érint érzékenyen az átváltozása, de én kivétel vagyok. Féltem elmondani a teljes történetet...
- Így születtem- nyögtem ki végül, de többet nem mertem volna mondani- Miért?- kérdeztem. Nem akartam beavatni. Zoé még törékeny volt ehhez. Túl emberi... Lelke még nem állt készen arra, hogy megismerje történetem.
- Hát csak érdekel, ahogy sok minden más is- ajjajj... Bármennyire is fájt volna, nem mondtam volna el neki. Szerencsére ezt látta is rajtam- Tudod mit? Majd később, ha ott tart a kapcsolatunk, akkor beavatsz.- mosolygott. Igen... A kapcsolatunknak és a kicsi, törékeny lelkének kellett ott tartani... Ha kitart mellettem, akkor meg fog edződni.
Odaértünk a nagyijához. Mindent kikapcsoltam. Így is a rettegés töltött el, hogy egy olyan házban leszek, ahol több generációnyi vámpírirtó élt. Veszélyben éreztem magam. Pár perc ki is esett.
- Justin!- ébresztett fel Zoé- Annyit hagy kérdezzek, hogy  a vámpírölő szer- jaj ne...- hogy hat emberre?- kérdezte de nem mertem elmondani. Mi van ha át akar változni de én nem tenném meg neki... Őrültséget tenne. De ha véletlenül kerül testébe a méreg, akkor fogalma sem lesz arról, hogy mi történik vele.
- Átváltoztatja őket- mondtam el végül.- Mivel van benne vámpírméreg.
- Zoé!- hallatszott hirtelen. Szerelmem lefutott, én pedig elmentem a bőröndjéhez, de mielőtt kinyitottam volna meghallottam nagymamája hangját.
- Nem tetszik, hogy ő is itt van!- mondta, mire felkaptam a fejem. NEM! NEM! NEM! Már megint. Ebből semmi jó nem lesz! Valakinek fájni fog... NAGYON! Saját gondolataimba merülve néztem a semmibe. Aztán meghallottam azt a mondatot...
- Átváltoztatna ha megkérném- mondta, mire nagyija nevetni kezdett. Honnan tudta? NEM merném megtenni... De ezt Ő honnan tudta?
- Sosem merné megtenni- nevetett tovább- Igaz Justin?- szólt, majd egy pillanat alatt ott termettem és Zoé mellett álltam és fogtam a kezét.
- Nem!- mondtam. Hangom elcsúszott és remegett. Éreztem, ahogy kedvesem szíve hevesebben ver, teste megfeszül- Nem hagynám, hogy vámpírrá vált. Ezt nem akarhatod- magyaráztam, bár a sírás kerülgetett.
- NEM!- ordította hirtelen, majd elém állt. Megfordultam, Zoé kezében egy méreggel teli fecskendő volt. Mrs. Shine megakart ölni engem...
- Add vissza Zoé! Meg kell halnia!
- Akkor engem is meg kell majd ölnöd!- mondta határozottan.NEEEM! Sokkot kaptam. Zoé maga felé irányította tűt. Szívem hevesen vert, mikor odaugrottam és kicsavartam kezéből a fecskendőt és akkor szúró fájdalmat éreztem az oldalamban és a földre estem. Éreztem, ahogy a méreg szépen lassan a testembe kerül. Nem láttam semmit, csak homályosan, nem hallottam semmit tisztán. Harcoltam a méreg ellen, hogy Zoé-t láthassam még legalább egy percre, de kegyetlen fájdalom kínozta szerveim. De akkor is inkább én mint ő! Minden erőmet összeszedtem, majd hirtelen kinyögtem.
- Inkább meghalok, mint hogy te vámpírrá válj!- nyögtem majd a méreg elérte a szívem.
- ÁÁÁÁÁÁ!- ordítottam. Mozogni már nem tudtam, arcomról folyt a verejték, a levegő apránként ért el a tüdőmet. Éreztem itt a vég. A fájdalom csillapodni kezdett és én lehunytam a szemem. Az utolsó amit akkor hallottam, az Zoé fájdalmas kiáltása volt. És akkor, abban a pillanatban meghaltam, minden elmúlt és a feledésbe merült. Megszűntem létezni, eltűnt minden.
- Josh csalódtam benned!- hallottam meg hirtelen Zoé nagymamájának a hangját. Mi történt? Miért hallom őt?
- Nem érdekel nagyi!- szólt Josh. Ő is itt van! Ők is meghaltak? Én meghaltam? A hangok kavarogtak fejemben, mely széthasadt a fájdalomtól.
- Mi az, hogy nem érdekel?- tiltakozott erősen idősebb Mrs. Shine.
- Te meg anyu csak azt látjátok, hogy Justin vámpír. De...
- Mert az is!- vágott közbe- Embereket öl, csak azért, hogy létezzen! Honnan veszed, hogy Zoé-t nem fogja bántani?- érdeklődött gúnyosan. Csönd állt be. Arra következtettem, hogy Josh gondolkodik. Miért nem látom őket? Megvakultam? Vagy alszom?
- Lehet, hogy bolond vagyok, amiért megmentettem.- mondta Josh és én csalódottságot éreztem- De Zoé bízik benne. Úgy látom szereti őt.
- Csak fellángolása van!- kiáltotta a nagyijuk- Zoé úgy érzi meghalna Justin-ért, de egyszer veszekednek és rájön, hogy nem s szereti igazán ezt a vérszí... fiút.- javította ki magát. Reméltem, hogy nincs igaza. Én tudtam, hogy szeretem Zoét. Mert szeretem őt igaz? Nekem is csak fellángolásom lenne? Hisz amikor először megláttam Zoét a színpadról, akkor meg akartam ölni... De most meghaltam volna érte. Ez csak jelent valamit...
- Áu...- nyögtem. Nem haltam meg!
- Én megyek- mondta Mrs. Shine, majd kinyitottam a szemem. A fények bántották a szemem, de jól esett a látvány, majd megpillantottam Zoét a kanapén. Eszméletlenül feküdt ott, teste erőtlen volt, de hallottam szíve dobogását. Élt.
- Sajog a fejem- nyögtem.
- Nem csodálom- mosolygott Josh- Majdnem meghaltál.
- Miért mentettél meg?- értetlenkedtem. Vámpír voltam... Hagynia kellett volna, hogy meghaljak.
- Mert...- szünetet tartott. Lélegzetvétele egyenletlenné vált, izgult.- Igaz vámpír vagy, de a Húgom barátja is. Egy jó bátyónak ezt is figyelembe kell vennie... Most nézz rá!- mutatott szerelmem teste felé- Azért fekszik ott, mert azt hitte meghaltál.
- Tényleg?- kérdeztem, de nem nézett rám csak bólogatott. Zoé... Bárcsak ébren lennél.
- Ha felébred azt fogja hinni, hogy álmodta az egészet- nyögte hirtelen Josh- Te mondod el neki, hogy valóság volt.
Ránéztem Kedvesem bátyjára és nem éreztem haragot, amit általában szoktam vámpírirtókkal szemben. Valahogy bizalmat táplált bennem jelenléte. Hálás voltam...
- Köszönöm Josh!- mondtam végül.
- Ne köszönd!- nézett rám pimasz vigyorral- Amint szétmentetek, végzek veled!- kacsintott rám. Nevetni kezdtünk, majd egy mosolyt villantva mondtam neki:
- Nem fogom hagyni magam!- bár reméltem, hogy maga a szakítás sem következik be.
- Héj! Nézdcsak! Ébredezik!- szólt lágy hangon Josh, majd mindketten Zoé felé fordultunk.