21. rész: Nem is olyan nagy a szerelem?

- NEEEEEEEEE!- üvöltöttem és a fájdalom hirtelen egész testemet letámadta. Szívem nem bírta a kínt, testem felett elvesztettem az irányítást és elvesztettem az eszméletemet. Amikor felébredtem fejem zúgott, és nem emlékeztem semmire csak arra, hogy volt egy borzasztó rémálmom.
- Justin! - öleltem meg a felém hajoló aggódó szemekkel néző fiút.
- Zoé! Már úgy aggódtunk. - ölelt át szorosan.
- Volt egy borzasztó rémálmom. - kezdtem mesélni - Justint meg akarta ölni nagyi - vetettem tekintetemet a nagyimra - de Josh jött és és még egy fecskendőt beleszúrt Justinba, aztán pedig felébredtem. - fejeztem be.
- Kicsim az....
- Nem álom volt. - fejezte be Josh Justin mondatát. Láttam ahogy nagyi hátat fordít és kisétál az ajtón.
- Mi? De hát Justin él... és és akkor én? - nem értettem és nem is akartam elhinni, hogy ez történt.
- Az a másik fecskendő az ellenszer volt - mondta halkan Justin.
- Tehát Josh...
- Igen. Josh megmentette az életem - fejezte be a mondatomat. Joshra néztem aki egy mosolyt varázsolt arcára majd megdörzsölte a fejem búbját.
- Beszélnem kell nagyival. - pattantam fel és éreztem ahogyan Justin és Josh próbál visszatartani de nem sikerült nekik. Kiszabadultam karjaikból és rohanni kezdtem.  A hátsó udvaron megpillantottam nagyit amint éppen a nagy tölgy fa tövénél áll. Odasétáltam hozzá, s ő  lépteimet hallva hátrafordult.
- Miért nem tudod elfogadni, hogy boldog vagyok? - próbáltam visszafojtani könnyeimet de azok akaratom ellenére is előtörtek.
- Zoé, meg kell értened, hogy ő egy vámpír. Az a feladatunk hogy megöljük. - határozottan mondta ki a szavakat egymás után.
- De hogy kérheted tőlem, hogy megöljem azt akit szeretek? - belegondolni is rossz volt abba hogy többé ne legyen Justin.
- Én csak jót akarok neked.... - szavába vágtam.
- Már mindegy. - fogtam magam és visszamentem a lakásba.Megkerestem a bőröndömet, kezembe kaptam és Justinhoz siettem aki épp Joshal beszélgetett.
- Indulnunk kell Justin. - majd halk puffanás hallatszott ahogyan a bőröndöm a talajra zuhant.
- Mégis hova? - állt fel a zöld színű fotelből és indult felém.
- Amerikába - jelentettem ki. Justin hirtelen megállt, Josh szája tátva maradt. Mind a ketten meglepődtek döntésemen, de most az először teljesen biztos voltam abban hogy mit akarok.
- Nem mehetsz csak úgy el! - állt fel Josh is.
- Dehogynem. - megfordultam és kimentem a ház elé. Nem telt el pár másodperc Justin is utánam jött.
- Indulhatunk? - kérdeztem.
- Biztos hogy ezt akarod? - nézett rám két gyönyörű szemével.
- Miért te már nem akarod? - kezdtem kétségbe esni.
- Dehogyisnem. - karolt át és egy lágy puszit lehelt a homlokomra. - De mi lesz Joshal és anyukáddal?
- Meglesznek nélkülem. - fordítottam neki hátat hisz tudtam hogy nem így lesz.
- Tudod hogy mindennél jobban szeretném, hogy velem gyere de te mondtad, hogy nem hagyhatod itt a családod.
- Akkor még nem akartak téged megölni. - érveltem.
- De hisz ez érthető. - fordított maga felé.
- Nem baj. Veled szeretnék menni Amerikába. - szemébe néztem és ő nem szólt semmit csak szorosan magához ölelt. Tudtam megértette a mondanivalómat. A meghitt pillanatot Josh törte meg.
- Zoé beszélhetnénk? - hangjában komolyságot eközben mégis nyugodtságot véltem felfedezni.
- Hát persze. - kibontakoztam Justin karjaiból - Egy perc és jövök - mondtam és Justin bólintott. Bementem Josh után akit a nappaliban találtam.
- Gyere ülj le. - mutatott maga mellé a kanapéra. Odasétáltam majd leültem.
- Már végleges a döntésed igaz? - hajtotta fejét kezei közé.
- Igen, de ne aggódj megleszek. - próbáltam nyugtatni bár az én szívem is hevesen vert.
- És anyának mit mondassz? - nézett fel rám meggyötört arcal.
- Semmit. - nem akartam elbúcsúzni tőle hisz tudtam ugy csak nehezebb lesz.
- Semmit? Nem mehetsz el csak úgy szó nélkül. - botránkozott meg Josh.
- Megtennél nekem valamit? - fogtam meg kezemmel az ő kezét.
- Beszélek én anyuval. - majd hirtelen megölelt és puszik százával árasztott el. - Ígérd meg, hogy vigyázol magadra! - nézett rám miközben arcomat két keze közé szorította.
- Megígérem. - mosolyodtam el, de hiába örültem mégis könnycseppek nedves érzetét érzékeltem bőrömön. Egyszerre voltam boldog és szomorú. Ekkor eszembe jutott egy szám amit régen sokat hallgattam és pont erről szólt a refrénje. " Sírtam és nevettem egyszerre, gyűlöltem és szerettem, egyszerre adtam és elvettem, egyszerre erős és gyenge voltam, egyszerre."
- Hé ne sírj már. - nevetett Josh de láttam az ő szemeiben is csillogni a könnyeket. Ekkor Justin lépett be a szobába. - Gyere csak ide. - szólt oda neki Josh, mire Justin közelebb jött hozzánk.Kezet fogott Joshal. - Vigyázz a hugomra megértetted?! - mosolyodott el bátyám.
- Mindennél jobban fogok rá vigyázni. - mondta és érezni lehetett hanglejtéséből hogy ezt komolyan gondolja, és teljes szívéből így érez.
- Na induljatok, mert sosem értek oda. - kacagott fel Josh. Felálltam és megfogtam Justin kezét.
- Köszönöm. - mondtam majd elindultunk az ajtófelé. Az ajtóhoz érve még egy pillanatra megálltam. - Hé, Josh! - erre bátyám felkapta fejét és rám figyelt. - Te vagy a legjobb bátyó a világon. - rámosolyogtam majd kiléptünk az ajtón. Justin felvette a bőröndömet a kezébe és elindultunk, de ekkor egy hang szólt utánam.
- Zoé! Várj. - nagymamám hangja volt. Mire megfordultam már mögöttem állt. Ő is sírt. Megöleltem. Nem akartam haragban elválni tőle, pedig iszonyatosan bántott az amit tett.
- Sajnálom kislányom. - motyogta s próbálta leplezni hogy sír de neki sem sikerült.
- Szeretlek nagyi!. - köszöntem el tőle és Justinnal végleg kiléptünk a kapun. A kapunk amin akárhányszor beléptem biztonságban éreztem magam és most mégis azért megyek el innen mert félek. Félek hogy elveszíthetem azt akit szeretek. Miközben sétáltunk Justin felhívta a mamáját aki meglepetés szerűen jól fogadta a hírt hogy fia egy számára idegen lánnyal tér haza. A magánrepülője egy fél óra múlva megérkezett a helyi repülőtérre. Mielőtt felszálltam volna még egyszer körül néztem és megcsodáltam a tájat amely annyi éven át velem volt. Majd bezárult a repülő ajtaja és felszálltunk a magasba. Gyönyörű volt a táj. Egy ideig szemléltem majd Justin vállára hajtottam a fejem és elaludtam. Arra ébredtem fel hogy egy puha kéz cirógatja az arcomat.
- Hol vagyunk? - dörzsöltem meg a szememet.
- Amerikában - amikor meghallottam ezt a szót szemem felcsillant és már nem is voltam álmos. Izgatottan tekintettem ki a repülőgép ablakából, ami épp leszállni készült.  Amikor a repülő begördült a leszállópályára már iszonyatosan izgultam hogy mi fog rám várni. Bár senki nem tudott Justin érkezéséről mégis számos fotós várt minket, azonban a legelső személy akin tekintetem megakadt az az anyukája volt. Látni lehetett tekintetén az aggódást és a kíváncsiságot is melyet én keltettem benne. Justin már rutin szerűen felkapta a sapkáját, szemüvegét és kapucniját majd én is ugyan ezt tettem. Nem azt nem akartuk, hogy megismerjen engem a világ, hanem azt, hogy a családomat ne zaklassák e miatt. Megfogta a kezemet és siettünk be az épületbe. Bent pár őrült rajongó fogadott minket, akik mind gyűlölködve tekintettek rám, hogy elvettem tőlük Justint. Kiérve az épület túloldalán egy fekete limuzin fogadott minket. Beülve a kocsiba végre felfedtem magam Pattie előtt. 
- Csókolom. - szólaltam meg halk remegő hangon. Minden rosszra felkészültem de nagy meglepetésemre semmi rossz nem történt.
- Szia... - ekkor megakadt, még nem tudta a nevemet.
- Zoé, Zoé vagyok. - mutatkoztam be.
- Örülök Zoé, hogy megismerhetlek. - mosolygott kedvesen.
- Én is  - viszonoztam a mosolyt. Ekkor már Justin is levette magáról a kiegészítőket és egy puszit adott édesanyjának.
- Jó, hogy újra itt vagy. - mondta kedvesen fiának Pattie. - Anyukád mit szólt ahhoz, hogy eljöttél Zoé? - fordult felém még mindig a kedves mosolyával.
- Ööö... - hirtelen nem tudtam mit mondjak de szerencsére Justin segített.
- Először nem akarta elengedi, hiszen félti de megígértem neki, hogy vigyázni fogok rá. - karolt át Justin. Egész úton az ablakon át bámultam a várost. Ez nekem mind újdonság volt, hisz még sosem jártam itt sőt, még az országomon kívül sem jártam. Justin megjegyezte útközben párszor, hogy milyen aranyos vagyok ahogyan rácsodálkozom ilyen apró dolgokra is. Mikor megérkeztünk a szállodához a csomagjainkat rögtön felvitte a személyzet a szobáinkba. Természetesen én is kaptam külön szobát, ami mese szép volt. Ahogy beléptem egy kedves kis nappali szerű szoba fogadott, amely közepén egy asztal helyezkedett el körülötte a terítő színéhez passzoló székekkel. Tovább mentem és a nappaliból nyílt a hálószoba. A fal mellett egy hatalmas franciaágy volt, mely szépen meg volt ágyazva. Vele szemben egy tévé, mellette pedig két kis éjjeli szekrény állt. A szobából nyílt a fürdő amely mese szép volt. Hófehér csempével volt kirakva az egész. A csapok, mert kettő is volt, a zuhanyfülkével szemben voltak. Felettük tükör lógott. Ekkor halk kopogást hallottam s amint kimentem az ajtóhoz Justin kukucskált be a résnyire nyitott ajtón.
- Na hogy tetszik a szoba? - lépett beljebb majd becsukta maga mögött az ajtót.
- Gyönyörű - nevettem fel majd odaszaladtam az ablakhoz a függönyt arrébb húztam és kinéztem a szemben lévő tájra. A kilátás is tökéletes volt. Úgy éreztem életem egyik legszebb napja a mai.
- Örülök, hogy tetszik. Pont ugyanolyan mint az enyém. - karolt át hátulról Justin. - Megbántad, hogy velem jöttél? - kérdezte halkan.
- Nem. - feleltem de még mindig a tájkép rabja voltam. 
- Szeretlek. - suttogta a fülembe. Lábam szinte megremegett olyan hatással volt rám ez a szó, az ő szájából. - Gyere, menjünk el ebédelni. - fogta meg a kezemet, és húzott maga után. Én persze örömmel mentem vele. Megvártam a folyosón amíg ő beszólt az anyukájának, hogy elmegyünk enni valamit de persze az anyukája csak úgy engedett el minket ha a testőr is velünk jön. Annyira boldog voltam, hogy nem is vettem észre hogy velünk volt. Az ebéd utána Justin elvitt körülnézni a városba. Betértünk pár boltba is, és kaptam tőle egy gyönyörű szép fülbevalót is. Megnéztük a nevezetességeket is. Abszolút nem zavart, hogy tíz percenként meg kellett állnunk mert rajongók hadai kértek autogramot Justintól. Örültem, hogy nekem több jut belőle mint bárki másnak és tudtam, hogy ez nem helyes de mégis tetszett. Este lett mire visszaértünk a szállodába. Egy kicsit meg is szidott minket Justin anyukája mivel csak egy ebédről volt szó, aztán megenyhült ahogy látta, hogy semmi bajunk nem esett. Mi Justinnal úgy döntöttünk, hogy nem megyünk le vacsorázni, mert mind a ketten eléggé elfáradtunk. Kicsit átmentem Justinhoz zuhanyzás után és beszélgettünk. Sajnos a beszélgetés nem sikerült olyan jól mint ahogyan én terveztem. Azt képzeltem el, hogy megbeszéljük milyen jó volt a mai nap és hogy mennyire jó, hogy itt lehetek vele de ez nem így történt. A beszélgetés  veszekedésbe torkollott.  Csúnyán összevesztünk, majd ajtócsapkodás kíséretében visszatértem a szobámba. Zokogva borultam az ágyamra. Hallottam, hogy valaki kopog az ajtómon. Justin volt az. 
- Zoé, beszéljük meg. - mondta s hallottam hangján, hogy ő is ideges. - Sajnálom, hogy nem tudtam annyira örülni mint te. Szeretlek. - majd hallatszott ahogyan háta neki puffan az ajtónak majd lassan lecsúszik és vár. Vár rám, hogy beengedjem de én nem teszem. Annyira belemerültem gondolataimba, hogy elaludtam. Hajnalban amikor felkeltem, lassan odasétáltam az ajtóhoz és kinyitottam. Sehol senki. Teljes némaság borult a folyosóra és mindenhol zárt ajtó.  Visszakullogtam a szobámba és ledőltem ismét az ágyra. 
- Lehet nem kellett volna eljönnöm. Ráadásul ez az álom is. - hirtelen észrevettem, hogy magamban beszélek. De az álmom amit az imént álmodtam még mindig nem hagyott nyugodni.  Azt álmodtam hogy Justin megcsalt. Egy rajongóval. Teljesen összezavarodtam. Az órára pillantottam ami hajnali 5-öt mutatott.  Fejemet ismét a párnámba temettem és próbáltam gondolkodni. Nem ment. Annyi minden kavargott egyszerre a fejemben, hogy nem tudtam mit tegyek. Végül két óra szenvedés utána egy elhatározott döntésre jutottam. Fél nyolckor kimásztam az ágyból, felöltöztem és kicsit rendbe szedtem magam. Még egy ideig tétováztam majd erőt vettem magamon és kiléptem a szobám ajtaján. Justin ajtajával szemben álltam. Még be sem kopogtam de szívem máris a torkomban dobogott. Erőtlenül felemeltem kezemet és bekopogtam. Kopp kopp.... hallatszott kezem ütése az ajtón. Halk motoszkálás, csoszogó léptek. Justin közeledett az ajtóhoz.  Kattant a zár. A kilincs megmozdult és az ajtó kitárult. Ott állt előttem, kócos hajjal, álmos tekintettel. Nagy levegőt vettem.
- Justin! Beszélnünk kell.... - kezdtem bele mondani valómnak s ő behívott. Leültünk az ágy szélére és folytattam....




Remélem tetszett mindenkinek :P Komikat vároom :D Dettus voltam (: