25. rész: Minden kiderül?

Sebezhetővé váltam. Ott álltam megdermedve, a semmibe meredtem a legsebezhetőbb állapotban. Ezt ellenfelem is észrevette és lecsapott...Teljes erejéből rám vetette magát és én hanyatt estem. Kihasználta pillanatnyi gyengeségemet. Ahogy hátrazuhantam a méreggel teli fecskendő begurult az asztal alá. Kezeimet a fejem mellé leszorította és közeledett nyakamhoz éles fogaival. Éreztem, hogy fogai hozzáérnek a nyakamhoz....
"Vajon Justin új barátnője is kevés ideig lesz a sztár mellett vagy ez most hosszútávú kapcsolat lesz?"
Ismét eszembe jutott Emma és tudtam, hogy meg kell mentenem. Minden erőmet összegyűjtöttem, lábaimat felhúztam és lerúgtam magamról a vérszívót. Tudtam, hogy egy kicsit megharapott de nem törődtem vele. Oldalra fordultam és az asztal felé gurultam. Épphogy elértem a fecskendőt a nő már megint támadott. Rárúgtam a fájós lábára amitől elvesztette egyensúlyát és elesett, én pedig az alkalmat kihasználva felpattantam és lábára ülve a mellkasába szegeztem a fecskendőt. Hallottam még az utolsó lélegzetvételeit majd végleg kihunyt benne az élet. Felsiettem a szobámba és átöltöztem. Tudtam nincsen sok időm ezért igyekeznem kellett. Bepakoltam pár holmit ami szükséges lehet, és el is indultam. Útközben egyre jobban sajgott a sebem. A repülőtérre érkezve rossz hír fogadott, csak 2 óra múlva indul a gép. Bementem a női mosdóba s a tükörbe nézve láttam ahogy a sebem egyre csúnyább lesz és én is egyre rosszabbul érzem magam. A táskám aljáról elő kotortam az ellenszert. Az egyik pulcsimmal elkötöttem a véráramlásomat a karomban majd magamba szúrtam. Égető fájdalom hatolt végig bennem amint éreztem hogy az ellenszer áramlik az ereimben. Kihúztam a karomból a fecskendőd és a kukába dobtam.. Arcomat megmostam egy kis hideg vízzel, hogy magamhoz térjek. Jó érzés volt amint a hideg vízcseppek végig folynak arcomon majd visszacsöppenek a csapba és eltűnnek. Felkaptam a táskámat a vállamra és magam mögött hagyva a mosdót bementem a büfébe. Vettem magamnak egy sonkás szendvicset és leültem a váróterembe. Miközben elmajszoltam az ennivalómat azon gondolkoztam, hogy hogy állíthatnám meg Justint anélkül, hogy bárkinek is baja essen. Hosszas töprengés után sem jutott semmi ötlet az eszembe ezért úgy döntöttem, hogy először megpróbálok vele beszélni és ha úgy nem megy muszáj leszek erőszakhoz folyamodni. Észre sem vettem, hogy eltelt a két óra miközben bele voltam merülve a gondolataimba. Lassan kiballagtam a repülőhöz majd felszálltam. Körülnézve csak négy embert láttam a gépen. Egy idős asszony ült a férjével leghátul, tőlük balra egy öltönyös pasas és mögötte pedig egy, talán kínai származású nő. Nem volt meglepő, hogy nem sokan választották ezt a járatot mivel éjjel 11 óra volt.  Leültem abba a sorba ahol az idős házaspár ült. Kisebb zajjal sikerült helyet foglalnom aminek hatására hirtelen 4 szempár szegeződött rám. Kedvesen elmosolyodtam majd folytattam az elhelyezkedést. Hallottam amint a néni és a bácsi összesúg, hogy mit keres egyedül, ilyen későn egy lány itt de különösebben nem érdekeltek. Kihalásztam a zenelejátszómat a zsebemből és a fülhallgatót a fülembe raktam. Bekapcsoltam s megvoltam bizonyosodva arról, hogy minden egyes Justin számot letöröltem róla de ahogy keresgéltem a számok között mégis rábukkantam egyre. Egy ideig vacilláltam, s ujjam már-már a törlés gomb felett volt mégis a lejátszásra mentem. Felcsendült a már rég nem hallott dal ami nem volt más mint a Stuck in the moment. Lehunytam szemeimet s elaludtam. Amit álmodtam az valójában nem is álom volt hanem emlékek. Az összes emlékképem felbukkant előttem melyek mind Justinhoz kapcsolódtak. Amikor a koncert után megismerkedtünk, majd a parkban a zuhogó esőben, a nyaklánc amit adott s ami még mindig itt van a táskámban. Szép emlékek mégis fájtak. Hirtelen a repülőgép leszállt s én felriadtam. Gyorsan elraktam a cuccaimat és feltápászkodtam. Én voltam az utolsó aki leszállt a repülőről. Hajnali fél hármat ütött az óra. Szerencsére tudtam, hogy Justin éppen melyik szállodában van. Az első emeleten volt a szobája s az erkély hátra felé nézett a szálloda mögé egy parkra ezért könnyű volt megközelítenem. Tudtam, hogy az ajtón keresztül nem juthatok be. Óvatosan felkapaszkodtam a földszinti erkélyre és bemásztam. Szerencsémre a függöny el volt húzva ezért nem láttak, majd belekapaszkodtam az első emeleti erkély aljába és elkezdtem lassan felhúzni magam, majd feltérdeltem és már az erkélyen belül is voltam. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy hogy jussak be az ajtón de aztán nem volt nehéz mivel az résnyire nyitva volt. Különös.... mintha tudná, hogy jövök. Lassan nyitottam kijjebb az ajtót. Láttam ahogy ott fekszik az ágyon és békésen alszik. Elindultam felé lábujjhegyen nehogy felköltsem, egyenlőre még nem, azonban hirtelen a hátam mögül egy hangot hallottam.
- Micsoda meglepetés Zoé - mondta Justin.
- Justin? - fordultam hátra - De akkor....
- Emma alszik az ágyamban - majd egy nagyképű mosolyt varázsolt az arcára.
- Gyorsan haladtok - feleltem de csak halkan, suttogva nehogy Emma felkeljen.
- Mit keresel itt? - tette fel a kérdést majd kiment a balkonra. Én utána mentem.
- Hát nem miattad - könyököltem mellé a korlátra. 
- Emma? 
- Szerinted? - tőszavakban beszéltünk és érződött, hogy nincs minden rendben közöttünk.
- Mit akarsz Emmától? Talán őt is elakarod marni tőlem? - vetette fel az újabb kérdést.
- Én csak megakarom védeni. - jelentettem ki határozottan. - Nem akarom, hogy őt is megöld.
- Miből gondolod, hogy meg akarom ölni? - fordult felém.
- Ismerlek.... - nem tudtam pontos indokot mondani de az érzéseim még sosem csaptak be.
- Tegyük fel, hogy igazad van, de mit tudsz ellene tenni? - hangsúlya gúnyos s egyben lenéző volt.
- Bármit. 
- Milyen bátor lett a pici Zoé - simogatta meg az arcom de ellöktem magamtól a kezét.
- Szakíts Emmával. - szólaltam meg s hangom olyan volt mintha egy parancsot közöltem volna.
- Miből gondolod, hogy megteszem?
- Remélem. - nyeltem egyet s vártam a reakcióját. Fel voltam készülve a legrosszabbra is, legalábbis azt hiszem.
- Márpedig nem fogok szakítani vele. - mosolyodott el. - Mit fogsz most tenni? Megölsz? - nevetett.
- Akár - s nehezen de elővettem a fecskendőt a zsebemből. Remegett a kezem s szívem majd ki ugrott a helyéről.
- Nem tudod megtenni. - gúnyolódott rajtam, s én egyre idegesebb lettem. Tudtam, hogy igaza van és tudtam, hogy tényleg nem lennék rá képes. 
- De igen. Ha átváltozol muszáj leszek téged megölni. - mentettem magam.
- Csak hogy már tudom magam kontrollálni. A nyakláncra sincs szükségem. - majd fogta és levette nyakláncát amely eddig védte az átváltozástól és eldobta. Mivel elég edzett vagyok jól kifinomult a reflexem és sikerült elkapnom még mielőtt leesett volna az erkélyről de a medál széle megvágta a kezemet amely rögtön vérezni kezdett. Justin rá pillantott a vérző sebemre majd a szemebe nézett. Éreztem ahogy lábaim már alig bírják el a rájuk nehezedő testsúlyomat s egy szót sem tudtam kimondani. Újra átéltem, és szerintem Justin is, az első találkozásunk pillanatát. Amikor a szemébe néztem és megfogott benne valami különös....Az a különös dolog most ismét érzéseket váltott ki bennem. Hirtelen úgy éreztem, hogy ismét szeretem vagy lehet, hogy még mindig. Hirtelen Justin elkapta tekintetét és kezdett átváltozni. 
- A vér. - nyögtem ki s próbáltam a pulcsimba törölni a véremet s elállítani de nem sikerült. Már túl késő volt. Justin elindult felém s éles fogai kilátszottak a szép ajkai közül. Szemei ismét vörös színbe borultak melyektől még mos is kirázott a hideg. 
- Menj! - kiáltotta s próbált maga ellen küzdeni. - Menj már. - ordított egyre hangosabban de tettei ellent mondtak szavainak. Ekkor oldalra fordultam, hogy felkapjam a nyakláncot a földről, onnan ahova az imént ledobtam de egy pillanatra megdermedtem. Emma állt a szobába és bámult minket. Jobban mondva Justint. Látta, hogy vámpír. Ekkor Justin megfogta egyik karomat de én közben sikeresen a nyakába helyeztem a nyakláncát. Visszaváltozott. 
- Látott Emma? - esett kétségbe. - Beszélnem kell vele. - indult volna de én visszarántottam.
- Neked most öldön kell. - nehezen tudtam e szavakat kimondani de muszáj volt. - Tudod ha most nem iszol vért gyorsan a nyaklánc ellenére is átváltozhatsz és akárkit megtámadhatsz.Menj. - kiáltottam. Ideges voltam. Justin és Emma miatt is. 
- Rendben. - felelte Justin majd azzal együtt leugrott az erkélyről  s a mögöttünk lévő parkba rohant. Én befutottam a szobába de Emma már sehol nem volt. Láttam ahogyan a fürdő ajtaja alól kiszivárog a lámpa fénye. Lassan közeledtem az ajtóhoz és hallottam Emma zihálását. Sokkot kapott.
- Emma?! -  nem felelt csak egy hatalmas kiáltás hallatszott. Mély levegő, majd lenyomtam a kilincset. Emma ott ült a földön, teljesen összezavarodva. Próbáltam hozzá közeledni de ő felállt hirtelen és a falhoz lapult.
- Ez meg mi a szar volt? - üvöltött s közben zokogott. Ismét a földre került. 
- Tudom, hogy ez most egy kicsit furcsa és ijesztő - ültem le mellé a hideg kőre.
- Kicsit? - zokogott tovább. - És te mit keresel itt? - ettől a kérdéstől féltem igazán.
- Tudod én régen Justinnal.... - megakadt a szavam. - jártam.
- Hogy mi? - nézett rám a már kisírt szemeivel a könnyein át.
- Nem mondhattam el. Meg kell értened. 
- Te tudtad végig, hogy Justin egy, egy.... - láttam rajta, hogy nem tudja mit is akar igazából mondani ezért kisegítettem.
- Vámpír. 
- Ez lehetetlen. - rázta a fejét. - Ez nem lehet igaz. Ti meg őrültetek. - felállt és elkezdett kifutni a fürdőből.
- Emma várj. - rohantam utána. - Ezt nem szabad elmondanod senkinek.
- Dehogynem. - fordult felém de közben még mindig hátrált lassacskán. 
- Ez egy óriási titok. Annak is kell maradnia. - győzködtem.
- Ez tudnia kell mindenkinek. - folytatta. - Azonnal elmondom MINDENKINEK. - hangsúlyozta az utolsó szót.
- Emma. - mondtam egyre határozottabban. - Ha elmondod akárkinek is.....
- Akkor mi lesz? - kérdezte de még mindig látszott rajta, hogy sokkban van.
- Akkor meg kell hogy öljelek.!


Bocsii.hogy.ennyit.kellett.rá.várni:$:D remélem.mindenkinek.tetszett.:Dés.lécci.írjatok.komikaat.*-*.köszönööm.(:  Dettus.