40. rész: Tétlenség

- Az anyukádat kórházba kellett szállítani...- mondta, miközben tekintetemet kereste. Szívem hevesen kezdett dobogni. Anyu!
- Köszönöm Usher!-nyögtem, de nem nagyon tudtam mire gondolni. Olyan görcs ugrott a gyomromba, amitől hirtelen oda kellett kapnom hasamhoz, hogy el ne dőljek. Usher hirtelen mellettem termett, s egy pillanattal később már az ágyamban feküdtem, Ő pedig mellettem ült, s kezemet fogta.
- Nem messze van a kórháza!- simította meg a csuklóm- Ha akarod elviszlek!- mondta mosolyogva, miközben én felültem, s azon gondolkodtam, hogy szóljak-e Josh-nak, aki Ben szobájában lábadozott. Szívem vadul vert, tekintetem ide-oda járkált, s nem tudtam mit tegyek. Bensőmet kikezdte az aggodalom, és akkor valami furát éreztem magamon. Abban a pillanatban magamba akartam szúrni az egyik méreggel teli fecskendőt, de ezt gyorsan elhessegettem fejemből.
- Zoé?- szólt újra Usher- Elvigyelek?
- Ömm... Igen, de Josh-nak... ne szóljunk- fújtam ki a levegőt, mely tüdőmet nyomta. Usher bólintott, majd kikelve az ágyból indultunk is a kórházba.

*§*§*§*

- Ezt nem hiszem el- dőltem ki a kocsiban, mikor végeztünk anyunál- Aggódás miatt került kórházba! Mintha nem lenne nálunk telefon!- duzzogtam, hogy egyáltalán ilyenért hogy kerülhetett kórházba. Csak három napig kellett bent lennie, megfigyelés alatt. Fájt a fejem, ami a mai nap után úgy éreztem teljesen érthető.

- Menyi az idő?- kérdeztem Usher-t.

- Este nyolc- nézett rám kedvesen mosolyogva- Szeretnél valamit vacsorázni?- kérdezte, hangja kicsit remegett. Elmosolyodtam.

- Nem tudnék enni!- motyogtam.

Sikeresen felértünk a lakosztályba, s leültem az ágyamra, arcomat kezembe temettem. Mély lélegzeteket vettem, próbáltam kiverni fejemből a mai nap szörnyűségeit, de természetesen nem ment. Felálltam, s a szekrényemen lévő tükörbe néztem, mikor hirtelen megláttam a nyakamon virító sebet. Kezem ráhelyeztem s megsimítottam. Bőröm kemény volt, szembe könnyek gyűltek. Belül valami marcangolt...

És akkor hirtelen valami kiesett a szekrényből, csilingelő hangon koppant a földön. Összehúztam szemöldököm, mert nem emlékeztem, hogy bármilyen láncot is eltettem volna.

Lehajoltam, s nem hittem a szememnek. "Sose felejts el!" olvastam a J alakú medálon, melyet Justin-tól kaptam a legeslegelső randinkon. Szememből könnyek törtek elő, amint visszagondoltam az akkori életemre. Emlékszem, mennyi problémám volt. Akkor voltak a vámpírtámadások a városban, akkor derült ki, hogy vámpír irtó vagyok, és akkor mindez nagy problémának tűnt. Ma már könnyedén elintézném ezeket, ma már semmit sem jelentenének ezek az apróságok. Csak 18 éves vagyok, mégis több tragédia volt az életemben, mint öröm, és ezen változtatni akartam!

Feltettem a láncot, még el is mosolyodtam, ahogy megéreztem az ezüstmedál hideg érintését bőrömön. Épp olyan hideg volt, mint mikor Justin a nyakamba helyezte.

- Hallo!- léptem ki a szobámból egyenesen a nappali felé, ahol Josh ült és bámulta a tv-t.

- Szia, Húgi!- köszönt- Justinékat keresed?- kérdezte, miközben lábához kapott. Úgy sajnáltam, hogy nem tudtam megmenteni...

- Ami azt illeti...- nyögtem, bár csak arra tudtam gondolni, hogy gyenge voltam, s miattam történt Josh balesete.

- Koncerten vannak! Ben elment helyetted! Usher meg elment enni...- fejezte be fintorogva- Holnap lesz az utolsó koncert! Lehet, hogy akkor neked kéne menned- javasolta, míg én leültem mellé, fejemet vállára hajtottam.

- Miért?- suttogtam.

- Justin-nak szüksége van rád! Nagyon emészti magát!- simogatta meg arcomat, nem is tudta, hogy én pont ugyan így érzek, amiért nem tudtam rajta segíteni. Nagyokat nyeltem, szememet szúrták a könnyek.

- Josh... én...- kezdtem, de elnémított.

- Pszt! Nem tehetsz róla- ölelt magához- Holnaptól újra elkezdesz edzeni, és újra jó formába hozod magad- mondta, míg puszit nyomott fejem búbjára. Elmosolyodtam, bár ez a mosoly inkább a kín mosolya volt. Ő mindig olyan kedves velem, és pedig hagytam majdnem... Nem érdemeltem ilyen rendes testvért.

- Josh!- szóltam halkan- Bevallhatok neked valamit?- kérdeztem félénken, mire ő elmosolyodva bólintott.

- Én újra beleszerettem Justinba!- nyögtem ki pont abban a pillanatban, amikor megjelent az ajtóban teljesen egyedül Caitlin......................

hát mindenki ismeri Caitlin-t ... xD

nem tudom mit fog reagálni de lehet h megint elkezd pofozkodni >.<

sajnálom hogy ilyen rövid, és hogy nem a legjobb. mostanában nem vagyok formában :$

de azért SOK KOMIT kérek ha lehet :$

puszííí: girl96