A következő részeket Justin szemszögéből olvashatjátok egészen addig míg nem látjátok a "Zoé szemszöge" feliratot. Ez azért jó így, mert gondolom érdekel titeket a nászéjszaka és a nászút. Ha lesz egyáltalán.... És ha lesz, akkor kivel... ;D
Másnap arra ébredtem, hogy meztelenül fekszik karjaimban. Bőrének illata kellemesen marta orromat. Legszívesebben csak ezt az illatot éreztem volna az örökkévalóságig. Testéből árasztotta a melegséget, haja lágyan omlott mellkasomra. Óvatos csókot adtam puha vállára, majd kikeltem az ágyból, és alsónadrágomat kerestem, melyet a fürdőszobában találtam meg nedvesen.
- A rohadt életbe...- tört ki belőlem. Teljesen kiment a fejemből, hogy tegnap ruhástul álltam a zuhany alá. Csak a gyönyörre emlékeztem. Teljes tudatában voltam annak, hogy mit teszek, mégsem éreztem úgy, hogy megszegtem az Istennek tett ígéretemet.
Az eskü úgy szól, hogy az Igazival vesztem el a szüzességemet a nászéjszakán, miután összekötöttük életünket, és csak vele lépek tesi kapcsolatba. Én az igazival vesztettem el, csak nem az esküvő után, hanem előtte. De amíg nem fekszek le mással, addig nem szegtem meg a lényeges részeket. Azért tettem, mert Zoét jobban szeretem az életemnél. Jobban szeretem őt a vérnél...
- Justin?- hallottam meg nevemet nyöszörgős hangján, s egy pillanat alatt odatermettem mellé az ágyba.
- Mondjad Szerelmem- suttogtam fülébe, míg apró csókokat varázsoltam vállára, és nyakára. Éreztem, ahogy szívverése felgyorsul, s egyre szaporábban veszi a levegőt. Kezét hátraemelte és tarkómat markolászta, majd arcát is hátrafordította és ajkaival hívogatta enyéimet. Tüzes volt, szenvedélyes. Testét az enyémre borította és ismét eggyé forrtunk. Kettőnk teste eggyé vált ezúttal ő mozgott én csak élveztem. Sajnos ez nem tarthatott olyan sokáig, mint azon a tegnapi gyönyörű estén, de legalább megtörtént. Ismét...
- Szeretlek Justin- mondta egy csókot adva, majd mellém feküdt. Bennem a teljes tehetetlenség, és a tudatlanság motoszkált. Fura volt belegondolni, hogy ma összekötöm az életemet valakivel, aki nem Zoé lesz. Mindig is arról álmodtam, hogy vele fogok majd összeházasodni. Kezd rajtam eluralkodni a félelem,hogy hogyan fogom magam érezni az oltárnál és vajon képes leszek-e összeházasodni Caittel. Hiszen ő szeret engem....legalábbis azt hiszem.
- Most mennem kell. - mondtam ki nehezen. - Remélem Caitlin nem is sejti, hogy itt vagyok és még rengeteg dolgunk van délig. - fejeztem be a mondatomat. Délben lesz pontosan a templomi esküvő.
- Csináljak valamit? - kérdezte aranyosan. - Mármint, hogy segítsek? - pontosította kérdését.
- Egyszerűen csak maradj ilyen csodálatos és gyönyörű. - csókoltam meg, talán utoljára és a vizes ruháimat magamra kapva elhagytam a szobát. Az ajtó bezárult mögöttem és én óvatosan a szobámba settenkedtem. Caitlin még aludt szerencsére így sikerült átöltöznöm és úgy tennem mintha azért keltem volna ilyen korán, hogy készülődjek. Egy puszival lágyan felébresztettem a jövendőbeli feleségemet aki már izgatottan várta a mai napot. Mielőtt kikelt volna az ágyból, berántott maga mellé és heves csókolózásba kezdtünk. Nem akartam folytatni de muszáj volt.
- Annyira örülök, hogy végre a feleséged lehetek. - váltak el ajkai az én ajkaimtól.
- Én is örülök. - nyögtem de nem tudtam a szemébe nézni, inkább felpattantam és sürgettem, hogy minden dologgal eltudjunk időben készülni. Épp, hogy befejeztem mondanivalómat kopogtattak az ajtón. Elindultam, hogy ki nyissam. Amint kiléptem az ajtón egy kellemes meglepetés fogadott.
- Justin. - borult a nyakamba régi cimborám és jelenlegi tanúm Chaz.
- Chaz.! - ráztam vele kezet. - Örülök, hogy itt vagy.
- Én pedig annak örülök, hogy megtaláltad az igazit. - mosolyodott el.
- Igen....megtaláltam. - próbáltam hihetően hazudni de Chaz átlátott rajtam.
- Valami baj van tesó? - kérdezte miközben kezét együtt érzően a vállamra tette.
- Juss szívem. Mennünk kell készülni. - rángatott el Caitlin. - Bocsi Chad.
- Chaz a neve. - válaszoltam kicsit flegmán.
- Ugyanaz. - és rángatott tovább magával. Láttam barátom arcán a WTF? kifejezést de én csak megrántottam a vállamat.
*Zoé szemszöge.*
Miután Justin távozott a szobámból, úgy döntöttem, hogy nem sürgetem a dolgokat. Gondoltam, hogy kimegyek egy kicsit tévézni a nappaliba, csak így pizsamában. Kócos hajjal és álmos tekintettel, lepődötten vettem észre, hogy pár szinttel feljebb, a nappalival egybekötött folyosón egy Justinhoz hasonló, eléggé helyes fiú áll "elveszve".
- Óóó szia. - köszönt lelkesen és odajött három puszit adni.
- Hello. - nyöszörögtem álmos hangon.
- Gondolom te is Justin egyik közeli barátja vagy. - folytatta.
- Mondhatjuk...- feleltem és arra gondoltam, hogy ha tudná mi történt köztem és Justin között tegnap éjjel és ma reggel. Elindultam, aztán rájöttem, hogy nem hagyhatom szegényt csak úgy itt meg amúgy is tök rendes volt meg minden... - Tévézni indultam... - kezdtem. - Velem tartasz? - mosolyodtam el mire ő is elmosolyodott és utánam eredt. Leülve a kanapéra beszélgetésbe elegyedtünk. Nem tudom miért, de valamiért úgy éreztem benne megbízhatom. Sok minden kiderült róla és rólam is.
- Úristen.! - lepődtem meg. - Te is tudod, hogy Justin vámpír.?
- Igen.- nevetett kedvesen. - Ahogy már mondtam, én vagyok a legjobb barátja.
- Akkor gondolom tudsz rólam és Justinról is.?! - feltételeztem.
- Hát nem igazán.... - felelte miközben a fejét vakargatta. - Tudod, akárhányszor beszélgetnénk ilyen dolgokról valami mindig közbejön...és általában ez a valami vagyis inkább valaki Caitlin. - elmosolyodtam és elmeséltem neki mindent a Caitlinnel és a Justinnal való kapcsolatomról.
- Húú. ez egy elég hosszú és érdekes történet. - mondta mosolyogva miután befejeztem a mesélést. - Bár nem csodálom, hogy Justin mindig "visszatér hozzád" hiszen gyönyörű vagy. - mondta olyan kedvesen, hogy majdnem el is hittem.
- Pláne most, így pizsamában meg kócos hajjal. - nevettem fel.
- De tényleg. - mondta ismét. - A mosolyod és a kisugárzásod elbűvölő. Nem is értem, hogy miért hibázik ekkorát Justin Caitlinnel. Én a helyében gondolkodás nélkül otthagynám azt a nőt Érted. - teljesen belepirultam a szavaiba. Annyira aranyos ahogy próbál bókolni. Justin jut eszembe róla még az első találkozásunkkor.
- Nektek nem kellene készülnötök? - lépett be Usher szinte rohanva. - Már 9 óra. - mutatott a falon ketyegő izére.
- Igazad van. - álltam fel még mindig mosolyogva. Úgy vélem Chazzel is megtaláltam a közös hangot. - Később még találkozunk. - mondtam majd siettem a szobámba, hogy eltudjak készülni, Usher pedig magával vitte a srácot, hogy az egyforma öltönyöket felvehessék.
*Justin szemszöge.*
Már rajtam van az öltöny. Az utolsó simításokat végezzük és én már indulhatok is a templom udvarába, Usherrel és Chazzel, hogy üdvözöljük az odaérkező embereket. Caitlin pedig majd csak a szertartásra ér oda.
- Justin mi készen vagyunk. - toppant be a két legjobb barátom. Örülök, hogy Usherrel is sikerült a Zoé miatt kialakult félreértésünket tisztázni.
- Mesésen festetek.- mondtam miközben végig mértem őket.
- Indulhatunk? - emelte fel a limuzin kulcsait Usher és ezzel el is indultunk.
A templomhoz érve már rengetegen voltak. Szerencsére a sok rendőri kíséretnek csak egy-két paparazzi volt ott. A templom bejáratához mentünk majd ott megállva kézfogással, öleléssel üdvözöltük az érkezőket. Sok híresség is eljött mint például Brad Pitt és a családja, Beyoncé, Lady Gaga, aki szokásához híven valamilyen felismerhetetlen ruhában jelent meg, és még sorolhatnám. Sok ismeretlen is volt azonban, bár rájuk tekintve biztos, hogy Cait hívta meg őket. Miközben én épp Barack Obamát és családját üdvözöltem azt vettem észre, hogy a tömeg, egy emberként bámul valakit. A tömeg miatt még nem láttam tisztán, hogy ki az, de hangos fütty szók kísérték az érkezését és a tömeg szétnyílt előtte. Amikor megláttam szemeim hatalmasra nyíltak, szám pedig tátva maradt. Olyan gyönyörű testhez álló fehér ruhájában és mintha ragyogna. Haja lágyan omlik vállára, arca pedig oly sima és üde mintha a saját esküvőjére készült volna. Sminkje is pompás de egyben mégis olyan természetes amely már természet fölötti hatással bír. Körülnézve azt vettem észre, hogy az összes paparazzi őt fényképezi és mindenki csodálja gyönyörűségét. Mikor elénk ért láttam, hogy Chazre mosolygott aki egy kacsintással viszonozta azt.
- Justin. - mondta kedvesen, mosolyogva majd bólintott egyet és bement a templomba.
- Ha még egyszer meglátom, hogy így nézel Zoéra akkor neked véged. - hajoltam oda és súgtam a fülébe Chaz barátomnak aki csak mosolygott.
- Nyugi.- veregette meg a vállamat. Miután már mindenki bent volt a templomban megérkezett a jövendőbelim is. Kiszállt a hatalmas, fehér limuzinból. Ő is gyönyörű volt, nem tagadom de nem volt meg az a varázslatos kisugárzása mint Zoénak. Őt is fényképezni kezdték de Zoéval ellentétben ő pózolt a kamerának és kihasználta a helyzetet. Azt akarta, hogy most róla szóljon minden. A ruháján kicsit több fodor volt, mint amit én el tudtam volna viselni, de ez most az ő napja volt... Nem akartam tönkretenni... Ha elment mellette egy sztár, azt magához rántotta és egy kép erejéig úgy pózolt velük, mintha puszipajtások lennének. Holnapra az én feleségemmel lesz tele a média... Kezdtem szégyenleni magam. Ekkor mellém lépett régi jó barátom Ellen.
- Nagyon... Bájos a menyasszonyod- mondta gúnyosan, és én elmosolyodtam ezen a kijelentésen.
- Jól jártam, mi?- néztem rá bociszemekkel.
- Nem illik hozzád... Inkább a testőröd- fogta meg vállamat, majd egy lenéző tekintetet vetett Caitlin-re, és bement a templomba. Éreztem, hogy nagyon is igaza van. Zoé lenne számomra a tökéletes pár... Mellém ért végre Caitlin, széles mosollyal az arcán. Ekkor megszólalt a zene és elindultunk. Végig sétálni a padok között rettentően furcsa volt. Ennyi ember és mind csak azért van itt mert én összekötöm valakivel az életemet örökre. Örökre....ennek a szónak a gondolata megrémít. Bal oldalra pillantva, láttam amint az első sorban foglal helyet Zoé. Úgy tesz mintha boldog lenne, pedig belül őt is emészti ez az egész. A szertartás elkezdődött. Igazából egész végig teljesen máshol jártak a gondolataim...a tegnap éjszaka képei villantak be egymás után és csak arra tudtam gondolni, hogy újra átakarom élni az egészet. Jobbra pillantottam feleségemre és hirtelen elhűltem. Zoét láttam magam mellet, gyönyörű mosolyával, esküvői ruhában. Pár másodpercbe telt mire feleszméltem és rájöttem, hogy csak a szemem káprázott. Balra pillantottam...Zoé még mindig ott ült az első sorban.
- Akinek bármilyen ellenvetése van az ellen, hogy ez a két ifjú egybekeljen az most szóljon vagy hallgasson örökre.... - mondta az eskető pap. Hátra fordultam és Zoéra néztem... valamiért arra vártam, hogy felálljon és közbelépjen. Azt akartam, hogy megakadályozzon abban, hogy életem legnagyobb hibáját végrehajtsam....de semmi. A templomban síri csend honol. Ekkor a pap folytatta.... én pedig visszafordultam bár szememet könnyek szúrták.
- Caitlin White, elfogadod hitvesedül az itt jelen lévő Justin Biebert?
- Igen. - válaszolta széles s talán őszinte mosollyal.
- Te, Justin Bieber, elfogadod feleségedül az itt jelen lévő Caitlin Whiteot? - hirtelen lefagytam. Nem tudtam megszólalni. Tekintetemet ismét Zoéra vetettem majd Caitlinre. Zoéban láttam mindent amire szükségem lenne és amire vágyom. Láttam a szemeiben a reményt és a várakozást. Erőt vettem magamon és ismét Caitlinre néztem.
- I do. ( Igen) - visszhangzott a szó melynek kimondása jobban fájt mint eddig bármi más. Nem tudom miért nem ellenkeztem... az eszem most erősebb volt mint a szívem, amely most tört több mint egymillió darabra. Voltak akik ledöbbentek és voltak akik sírva fakadtak de persze a legtöbben mosolyogva tapsolni kezdtek.
- Innentől kezdve férj és feleség vagytok. Csókoljátok meg egymást. - hangzott el a mondat. Ekkor gyors lépés hangok hallatszottak. Hátrafordulva már csak azt láttam amint az ajtó becsapódik de Zoé helye már üres volt. Kirohant a teremből. Legszívesebben utána futnék és karjaimba tartva vigasztalnám és soha többé el nem engedném de Caitlin türelmetlenül várta a hitvesi csókot. Rápillantottam majd ajkaimmal kényeztetni kezdtem az övéit. Innentől kezdve férj és feleség vagyunk....ahogy az már elhangzott. Siettem ki amit tudtam, Caitlint otthagyva, hátha utolérem Zoét de már csak azt láttam ahogyan a tömegen átverekszi magát, ahol persze mindenki tátott szájjal bámulta és dicsérgette, majd beszállt a taxiba. Kipillantott az ablakon és tekintetünk találkozott. Könnyei úgy hullottak mint a záporeső és láttam rajta mennyire szenved. Éreztem amint az én arcomon is egy nehéz könnycsepp gördül végig majd az ajkamon semmivé lesz. Bárcsak tudná, hogy én is így érzek...
remélem mindenkinek tetszett.:$ ez ismét egy közösen írt rész lett...;)
várom, a lehetőleg hosszú és tartalmas, komikat. :PP
puszipacsi: Dettus.♥
neeee ez nem lehet igaz azt a ..... ki se mondom hogy mit vette el Zoé helyet ?:'(
VálaszTörlésez nem ér az a Caitlin nem is illik hozzá nem is szereti miért ilyen az élet ?? :'(
Na mindegy várom a folytit amugy jó lett
Najo. Akkor most ebressze fel valaki justint remalmabol.....ez nem lehet a valosag!!!!!
VálaszTörléste.. ti.. gonoszook :o;( szegény Zoéé ;( eskü mindjárt én sírok xdd:$$ de áhh.. nagyon jóó lett :D de mért pont Caitlin..? :/ siessetek a kövivel mert lehetetlenség megint ennyi ideig várni *-*:D
VálaszTörlésKamcsii voltaam.^^:D
Huu lányok! Ez leblokkolt de komolyan! :/ Neee miért pont Caitlint?? :'( Én sírtam!!!
VálaszTörlésKedves lányok!
VálaszTörlésLátszott ezen a részen, hogy ketten írtátok!
Azért, mert ennél jobb részt nem láttam! (Na jó, az egész történet remek, de ahogy kombináljátok a szerelmet a féltékenységet és a szenvedést...elképesztő!)Én Zoé helyébe Caitlint már rég kinyírtam volna xD vagy csak elszöktem volna a világba és soha nem találkozni Justinnal, se semmilyen vele kapcsolatos dologgal:)
Remélem a következő részre nem kell ennyit várni, mert majdnem megőrültem minden nap feljöttem megnézni van-e rész, közben találtam egy másik vámpíros blogot és azt is elkezdtem olvasni de a tietek eszméletlen jó!xĐ Nem gondolkodtatok rajta, hogy kiadnátok könyvben az egészet?? Csak így tovább és jó nyári szünetet!!!
áááááááááááá :@
VálaszTörlésMiért Caitlin? egy számító liba (bocsii ;$$) aki csak Justin pénzére hajt -.-" vele ellentétben Zoé tényleg szereti a fiút, és omst nagyon szenved :S :"(
és énis :( MIÉRT???? :OOOOOOO
Anett voltam
u.i.: majd később írok normális komit, most anyázok ;$$ :P xd
__________00000000_____________0000000____________
VálaszTörlés_______00000000000000_______0000000000000_________
_____00000000000000000-----000000000000000000_______
____00000000000000000----000000000_______00000____
___000000000000000000----000000000_________0000___
__0000000000000000000000----00000000________0000__
__000000000000000000000000----000000000_____0000__
_000000000000000000000000000----000000000___00000_
_00000000000000000000000000----00000000000_000000_
_000000000000000000000000----00000000000000000000_
_00000000000000000000000----000000000000000000000_
__0000000000000000000-----0000000000000000000000__
___0000000000000000000-----00000000000000000000___
_____0000000000000000000-----0000000000000000_____
_______0000000000000000----0000000000000000_______
__________00000000000000----000000000000__________
_____________00000000000----0000000000____________
_______________00000000------000000_______________
__________________000000----00000_________________
____________________00000----0____________________
______________________00---0______________________
_______________________0--0_______________________
Ne már.Elvette Caitlint.-.- :/
VálaszTörlésDe nagyon izgalmas részvolt. :)
Sok sikert a többihez. :)
Ez is nagyon jó lett.. :)
VálaszTörlésBár már komolyan kezdek idegbajt kapni Caitlintől.. :D
hip-hop fan voltam..
Jujj ezt nem hiszem el elvette... de valami azt súgja h Justin nem megy el vele nászéjszakára vagy ha igen akkor egy idő után kifog derülni hogy ő nem akar Cat-el lenni. Nagyon jó lett ez a rész lányok imádom és várom a következőt remélem hamar meglesz:DŁŁ by: Cibike
VálaszTörlés:((( Elvette Caitlint?? Én azt hittem nem fogja :'(. xD Nagyon szuper rész lett úgy, mint a többi! :)) Sajnálom Zoét... Főleg, hogy ő úgy érezheti hogy Justin csak kihasználja. Bár szerintem egy kicsit azért így van. Mert ha szereti akkor vele kéne lennie... Na inkább nem is folytatom... xDD Siessetek a kövivel! :D
VálaszTörlésdejóóólett.*___*
VálaszTörlésmost komolyan elvette Caitlint?Ne máár.. A végén már bekönnyeztem.Menjen Zoé után.. Miért nem mondott nemet? :( :'(
VálaszTörlésannyira sírhatnékom támadt..:'( szegény Zoé.. hmmm:/ tudtam,hezlesz(N):/ || folytiit!! :)
VálaszTörlésszegény zoé azthittem nemet mond justin aztán már az is megfordult a fejemben h összejön Chazzel :D
VálaszTörlésszegény Zoé .. :( :(
VálaszTörléskövit :D
VálaszTörlésKedves Lányok!
VálaszTörlésEz a fejezet lett eddig a legjobb!
Azért nem írtam hosszú komit eddig mert annyira izgatott voltam.Le kellett nyugodnom! :D
Hogy tehettétek ezt Zoéval?! :'(
Biztos megvolt rá az okotok.Remélem a következő fejezet hosszú és nagyon érdekes lesz!Hajrá Zoé! <3
Nagyon jók vagytok csak így tovább! :) Várom a kövit.:D
ez rohadt jó volt:):):)
VálaszTörlésMost ehet ne az hogy elvál Cat-től Justin
VálaszTörlésMost lehetne az hogy Justin elvál Cat-től
VálaszTörlés