- Zoé! Nem kell utána menned!- fogott le Usher. Hirtelen elöntött a méreg, hisz tudta, hogy Ő is megbántotta Justin-t, s nekem lelkiismeret furdalásom volt, de őt csak az érdekelte, hogy amit ő akart, azt megkapta.
- Hagyj!- rántottam ki kezem szorításából, majd Justin után vetettem magam. A hűvös szél erősen fújta idegességtől forró arcomat, és ahogy közeledtem a föld felé egyre jobban éreztem félelmet is. Tudtam, hogy Justin ölni ment, és tudtam, hogy nem fogom tudni megállítani. Rettegtem a következményektől.
Lábam elérte a talajt, talpamba fájdalom nyilallt a hirtelen landolástól, de futnom kellett, hogy utolérjem Justin-t, aki már eltűnt szemem elöl.
- Justin!- kiáltottam, de csak egy hatalmas sikítást hallottam. Egy nőét. NE!
- Segítsek?- érkezett meg mellém Ben. Egy pillanatra nyugalom árasztott el, hisz tudtam, hogy rá mindig számíthatok.
- Most inkább egyedül mennék!- néztem rá, majd rohanni kezdtem Justin szagának irányába.
- Vigyázz magadra!- hallottam meg Ben kiáltását, majd a hang elhalkult, s én futottam tovább. Sötét volt már, hajnali kettő körül járhatott az idő, s az orromig nem láttam.
- Zoé! hallottam meg egy suttogást, mire megtorpantam. Fejemet nehezen oldalra fordítottam, de senkit nem láttam.
- Zo-é!- hallottam ismét, és újra, és újra, és újra... Ide oda kaptam a fejemet, szívem vadul kalapálni kezdett, és nagyon féltem, de senkit nem láttam. Mikor hetedjére is meghallottam nevemet, akkor jöttem rá, hogy a hangok a fejemből jönnek. Hatalmasat nyeltem. Teljesen elfelejtettem Justin-t.
- Zoé!- szólt valaki hirtelen hátulról. Hátranéztem, s ott láttam magamat, kezemben egy méreggel teli fecskendővel. Zihálni kezdtem ijedtemben, s futni kezdtem magam elöl, de pár lépés után magamba ütköztem, és én felsikoltottam, mire a fákról madarak szálltak fel.
- Meghalsz vámpír!- mondtam magamnak. Mármint a másik énem. Oda képzeltem volna? Talán... Abban a pillanatban ott álltam én vámpírként, és ott álltam én vámpír irtóként. A gond az volt, hogy a valódi testem volt...
...a vámpír!
Magamba döftem a gyilkos mérget, és hatalmas visítás kíséretében estem a földre. Rángatóztam, pedig semmi nem történt, csak a képzeletem játszott velem. Képzeletemben egy vámpírirtó belém szúrt, akinek mellesleg olyan alakja volt, mint nekem.
- ÁÁÁ!- ordítottam a képzelt fájdalomtól, és nem tudtam mi történik velem.
- Zoé!- ölelt át hirtelen Justin, s én remegve ültem a földön, szememből könnyek záporoztak. Valami nem volt rendben, és nem tudtam mi a baj. Kétségek között kínoztam magam saját gondolataimmal, miközben Justin szorosan ölelt, hogy ne rúg-kapálózzak.
- Ju... Ju... Jus... Justin- dadogtam nehezen, majd remegve mellkasához szorítottam magamat. Szívem hevesen vert, arcomon verejtékcseppek gyöngyöződtek. Nagyokat nyeltem, és levegő után kapkodtam. Mi történik?
- Zoé!- puszilta meg homlokomat Justin, és úgy éreztem már nem haragszik rám, s ez a tudat picit megnyugtatott.
Nem bírtam megmozdulni. Végtagjaimat nehéznek éreztem, és nem engedelmeskedtek agyamnak. Okát nem tudtam, de fájt minden lélegzetvétel, minden mozdulat, és ezt Justin is kiszúrta. Felemelt és úgy bánt velem, akár egy porcelánbábúval. Vigyázott minden lépésére, csak azért, hogy nekem ne fájjon. Én csak lehunytam a szemem, és próbáltam túlélni. A legijesztőbb az volt, hogy saját gondolataim tették ezt velem. Nem tudom mennyi ideig cipelhetett mire egy szállodába értünk, de ez nem az a szálloda volt ahol "lakunk".
Justinon biztos kapucni volt, mert senki nem jött oda hozzá, és érdeklődött a kezében fekvő erőtlen lányról, rólam.
- Jó estét!- hallottam meg Juss hangját- Egy szobát szeretnék két személyre! Most! Holnap fizetnék készpénzben, és nem kérünk ellátást a hölgynek!- hadarta, és ebből kitaláltam, hogy a recepciónál állunk.
- Re... Rendben- dadogta a a nő a pultnál, majd a kulcsot odaadta Justinnak, aki ezek után rohanni kezdett velem a szobánk felé. Semmit sem éreztem az arcomat csapkodó szellőn kívül.
Egy pillanattal később egy puha ágyon feküdtem, és egyedül voltam, majd jött újra Ő egy pohár vizet tartott kezében. Óvatosan cseppenként öntötte arcomra. Úgy éreztem minden csepp elpárolog, ahogy arcomhoz ér, de hűsített. Kezdtem visszanyerni önmagam, s öt perc elteltével kértem őt, hogy engedjen ki a mosdóba.
- Zoé!- néztem magam a tükörben, de mintha nem is magamat láttam volna. Abban a pillanatban meg akartam magam fojtani... Rendbe szedtem magam, lezuhanyoztam, majd egy törölközőt magamra csavarva léptem ki a hálószobába, ahol Justin pólója nélkül ült az ágyon, és gondolkodott. Teste, mint mindig, most is elvarázsolt, és újra kalapálást éreztem bordáimon.
- Ott a pólóm- mutatott a földre- Aludhatsz abban!- mondta, de nem nézett rám. Szégyenli kezdtem magamat, amiért "megcsaltam" őt Usherrel, amikor Justin ilyen önzetlen, kedves, és aranyos velem. Nem gondoltam át tetteimet, ezért ott előtte levettem magamról a törölközőt, de akkor sem nézett rám, pedig azt akartam, hogy megbabonázzon tekintetével. Felkaptam a pólóját, és az egyik fiókot kinyitva találtam egy női bugyit, a hotel nevével díszítve. Kész lett az új alvó öltözékem, amit nem neveztem volna pizsamának, majd leültem Biebs mellé.
- Egy dolgot mondj el, őszintén- szólalt meg Justin, de még mindig nem emelte el szemeit a talajról.- Mit érzel Usher iránt?- ahogy kimondta a nevet láttam, ahogy teste megfeszül. Utáltam a gondolatot, hogy kettejük között akár csak egy pillanatig is feszültség legyen miattam.Nagyot nyeltem, majd felálltam és az ablakhoz léptem. Tenyeremet ráhelyeztem a hideg üvegre, s lehunytam a szemem.
- Ő nagyon rendes férfi!- kezdtem- Mást érzek iránta, mint irántad- folytattam bizonytalanul, szememet még mindig csukva tartva- Szeretem őt... Mint barátot...- mondtam- Az a csók...
Hirtelen ott termett mögöttem, derekamat ölelte, s egy apró csókot lehelt nyakamra, egy pillanat leforgása alatt. Csókjától végigszaladt gerincemen a gyönyör hideg szele. Egy pillanat volt! Csak egy pillanat! Utána hátrafordultam, nem értettem mi történik most. Ő egy csókot eresztett ajkaimra, majd eltávolodott, aztán újra csókolt, majd újra. Egyre vadabbul és szenvedélyesebben, egyre hosszabb ideig. Olyan csodálatos volt! Mindent elfelejtettem! A Caitnek tett ígéretemet, a csókot Usherrel, megfeledkeztem az életről. Csak ő és én voltunk.
Csókoltuk egymást, nyelve hevesen kereste enyémet, s olyan hihetetlen volt! A legszebb csók, amit életemben kaptam! Kezemet nyaka köré kulcsoltam, majd ő felkapott és az ágyra tett, ahol levette rólam a pólót, s ajkaival kényeztetni kezdte hasam oldalát. Minden pontot, melyet megérintett ajkával, égette a szerelem. Ha lehet ezt így mondani...
Rajta már nem volt póló, és ahogy újra visszatért ajkaimhoz éreztem felsőtestét, ahogy rányomódik az enyémre. Csókjai hirtelen nyakamat kezdték bombázni, míg én elkezdtem övével játszani, és próbáltam kikapcsolni azt, bár nehezen ment, mert gerincemet végig rázta a hideg Justin miatt. Szinte szenvedtem azzal a nyamvadt övvel, míg végül sikeresen kikapcsoltam azt, és a nadrág hamar a földre került.
Élveztem minden pillanatát, és nem bántam meg! Semmit sem.................................
tádááá^^
íme a kövi :D
és ezen a héten nem valószínű még megy rész, DE!
hétfőn lesz VALENTIN-NAP, és ezért szeretnélek titeket meglepni egy résszel, melyet TILOS a történethez képzelni!
Egy rövid kis rész lesz, egy Valentin-nap Zoé és Justin módra. Ismétlem: NEM LESZ A TÖRTÉNET RÉSZE!
Remélem ez a rész is tetszik nektek! Ha igen, akkor egy pár tartalmas kommentet elfogadnék(:
puszii^^♥

by: girl96^^

nagyon jó lett :)
VálaszTörlésDodokacsa
jajjj dejoooo:*:*<3<3....és várom a valentin napi részt ish :):*<3
VálaszTörlésnagyon joo
VálaszTörlésvárom a kövi rész és a valentin napi részt is :)
nagyon jo *-*
VálaszTörlésvarom a kovit :D
olyan ugyesek vagytok *-*
Áhh...Iszonyat jóó!!És végre "együtt van" Zoé és Justin,de Cait biztos közéjük fog állni:(
VálaszTörlésHamar hozzátok a kövit!!
Ui:Várom a Valentin-napi részt is!!:D:D
hmmm.. nálam a tartalmas komi az 0 XD olyan nekem nincs :""D.. nálam bezárt a bazár.. bezárt a szókincsem.. wwam ez is szintén kurvajóhh lett :D áááááááááááááá *** :D (XoXcsii)
VálaszTörlésOMG!!!! Ez... WOW!!!!!!!!!!!!!!! Hát ez.. nem tudok meg szólalni.. EZ ANNYIRA KIRÁLY RÉSZ LETT!! h... ááh!! Gaby1212 voltam :D
VálaszTörlésHúú.. tartalmas komit kértetek de nekem ettől eláll a szavaamm *-* Egyszerűen iszonyat jólett :DD Imádoom :D Folytiiiiiit :D♥
VálaszTörléstok jo xD
VálaszTörlésimadlak<3
es en is varom a valentin napit:>
xD
<3
fan.of.emma
Te jó ég! *.* Hát ez kiütötte nálam a biztosítékot! xD Wááááá nahh csajok erre aztán nagyon kiváncsi lettem, h hogyan fogjátok folytatni :P De viszont a Valentín napi rész miatt is izgatott lettem! Nagyon várom! :)))
VálaszTörlésPuszi nektek :*
Hello új lány vagyok és non jó a töritek és várom a kövi részt meg a valentin napit:D
VálaszTörlésWáááááá! *-*
VálaszTörlésIrtóra jó rész lett! De mikor jön már a folytatás? O.o
Remélem most senki nem fogja megzavarni őket, mert már igazán rászolgáltak....mindenre! :$ xD
Csak így tovább! ^-^
berni
Sziasztok!
VálaszTörlésNagyon le vagyok maradva az olvasással :P De ma behozom :D Nagyon tetszett!! Végre Justin és Zoé együtt vannak. Nekem sem megy a tartalmas komi ^^ :D De annyit el kell mondanom, hogy imádtam! És úúú nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz, szóval megyek is és olvasom tovább :D
Puszi Szasza
Jajj de joooooo
VálaszTörlés